A csapat Rafting Hétvége velünk Hasznos infók Beszámolók Galéria

Madventure Team

Telefon: 06 20 9336550
E-mail: madventure@chello.hu

Üdvözlünk nálunk!

Ha már voltál rafting túrán, akkor azért vagy szerencsés, hogy itt vagy, ha még nem akkor meg azért…
1992 óta járunk vadvízre kajakkal, és ’95 óta foglalkozunk vadvízi kajakoktatással. 

1996 – tól részt veszünk a kereskedelmi túráztatásban is, aktívan és passzívan egyaránt, hiszen a Vadvízi Túráztatók Magyarországi Szövetsége túravezető képzésében is nagy szerepet vállalunk.

Most már több mint tíz éve annak, hogy ezzel foglalkozunk, az év melegebb felében. 2001 – ben így megalapítottuk a kifejezetten vadvízi túráztatásra specializálódott cégünket, az addigra összegyűlt tapasztalatainkra támaszkodva.

Egyben stílust is váltottunk. Megelégelve a "futószalagon gyártott” rafting túrákat, inkább az igényes, valóban pihentető evezéseket részesítve előnyben. Napi egy csoporttal szállunk vízre, így a csoporttal tudjuk tölteni az egész napot, mindig az egyéni igényekhez alkalmazkodva.

Szeretnénk, ha a velünk töltött hétvége utáni élménybeszámolók nem az elemekkel folytatott gigászi harcról szólna, hanem egy jó hangulatú evezésről, ahol az adrenalin segítségével sikerül elfeledtetni a hétköznapok problémáit.

Árainkról és bővebb információkról itt olvashatsz

                                               

A csapatunk:

Kis (Bonifác) Gábor

  

Hosszú évek síkvizes tapasztalatával kezdett vadvízezni 1992-ben. Alapító tagja az első magyar vadvízi kajak egyesületnek.  Magyar bajnok kajakrodeós. Számos nemzetközi versenyen vett részt, többek között két VB - n: 2001-ben és 2003 - ban. 2005 - ben részt vett az albániai Shala folyó (WW5) első meghódításán.

1995 óta kajak instruktor, VTMSZ oktató és túravezető

 

Páhi (Vén Boborba) János

13 éve evez vadvízen. Síkvizi kajakversenyzőként kezdte  pályafutását. Az egyetlen országon belül rendezett verseny, a  "Hungarodeó" szülőatyja és szervezője. A VTMSZ elnökségi tagja,a Borsodi Kajak - Kenu Szövetség tagja. A hosszú évek során, sok kajakos expedíció szervezője és vezetője volt.

VTMSZ oktató, kajak oktató és túravezető

 

 

 Pataki (Kriki) Ákos

 

 1996 óta jár vadvízre. Korábban alpinista és sziklamászó. Ezeken kívűl zenebohóc...

 

 VTMSZ oktató, túravezető

 

 

 

Gémesi Zsolt

 

Nagy extrém sportos tapasztalattal került a vadvíz közelébe. Korábban autócross és motocross versenyző volt. 2006 óta evez vadvízen rendszeresen.

 

 

Szalóki (Bömös) János